Kicsi LÉLEK
Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: - Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
- Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. - Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
- Pompás! – mondta. – Ez igazán pompás!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami igazán jó ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki valójában vagy? – kérdezte Isten.
- Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy ki vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni, milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.
- Mi az? – kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat hozzásegíteni a tapasztalathoz, hogy ki vagy valójában, amíg nincs itt semmi más, ami ne te lennél.
- Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a nap sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng, együtt alkotjátok a napot. Nélkületek, a nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül…és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a kérdés.
- Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod – válaszolta Isten. – Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta Isten –, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát – foglalta össze Isten –, mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a „különleges” nem azt jelenti, hogy „jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.
- Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! – értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
- Mi az? – sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsájthatnál.
- Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
- Senki! – válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen „különlegesnek”lenni.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta - Én segítek neked.
- Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.
- De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
- Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.
- Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a „rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.
- De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon szörnyű lesz?
- Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.
- Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a „nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
- Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni. - Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!
- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. – Mindenki az!
Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.
- Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni…
- Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen…?
- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
- Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
- Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
- Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg, ha szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.
- Mindig emlékezz – mosolygott Isten: – Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.
2010. augusztus 10., kedd
2010. március 22., hétfő
A szeretet mindent megold
Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.
"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta," Ő a Siker és én vagyok a Szeretet." Majd így folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. ,,Ez nagyszerű!!", mondta. ,,Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. ,,Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"
"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, ,,Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk."
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, ,,Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"
Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"
"A ház ura itthon van?", kérdezték.
"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."
"Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"
"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.
"Miért nem?" kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta," Ő a Siker és én vagyok a Szeretet." Majd így folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. ,,Ez nagyszerű!!", mondta. ,,Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"
A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. ,,Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"
"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, ,,Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk."
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, ,,Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"
Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"
A Szeretet története
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más. Így a szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
Nem Szeretet nem tudlak elvinni! -válaszolta a Büszkeség, -itt minden tökéletes, te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát a szeretett megkérdezte a Bánatot is, aki épp előtte hajózott el: -Oh Szeretet -mondta a Bánat- én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: gyere Szeretet, én elviszlek! Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást - Tudás meg tudnád mondani ki segített nekem?
Az Idő volt mondta a Tudás . -Az Idő? -kérdezte a Szeretet. Mért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt:
"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
Nem Szeretet nem tudlak elvinni! -válaszolta a Büszkeség, -itt minden tökéletes, te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát a szeretett megkérdezte a Bánatot is, aki épp előtte hajózott el: -Oh Szeretet -mondta a Bánat- én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: gyere Szeretet, én elviszlek! Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást - Tudás meg tudnád mondani ki segített nekem?
Az Idő volt mondta a Tudás . -Az Idő? -kérdezte a Szeretet. Mért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt:
"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"
2010. február 15., hétfő
A valódi gazdagság
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
2010. február 8., hétfő
A boldogság......
A boldogság az a dolog, mely olyan kapun tér be hozzánk, amire nem is emlékszünk, hogy nyitva hagytuk.
2010. február 4., csütörtök
Megszívlelendő - Emberek és tárgyak
Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujjait a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte:
,,Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?"
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedeteitől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta: ,,SZERETLEK APA!"
Következő nap a férfi öngyilkos lett...
A harag és a szeretet nem ismernek határt.
Válaszd a szeretetet, hogy szép, kedves életed legyen.
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
De a probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.
Legyünk óvatosak és tartsuk ezt a gondolatot az emlékezetünkben:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk őket, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek!
* Vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük!
* Vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük.
* Vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük!
* Vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük!
* Vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujjait a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte:
,,Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?"
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedeteitől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta: ,,SZERETLEK APA!"
Következő nap a férfi öngyilkos lett...
A harag és a szeretet nem ismernek határt.
Válaszd a szeretetet, hogy szép, kedves életed legyen.
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
De a probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.
Legyünk óvatosak és tartsuk ezt a gondolatot az emlékezetünkben:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk őket, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek!
* Vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük!
* Vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük.
* Vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük!
* Vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük!
* Vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
2010. február 2., kedd
Hit erősítő......
Ha úgy érzed, elfogyott az erőd, a hited, nézd meg ezt a kis filmet, és adjon sok erőt!
Tony Melendez
Tony Melendez
2010. január 30., szombat
2010. január 15., péntek
Tapasztalásaim, felismeréseim - A BKV sztrájk spirituális szemmel
Ma reggel, a sztrájk 4. napján érdekes felismeréseim támadtak, ezeket szeretném megosztani Veletek.
Megértettem sok mindent, miért is kell átélnünk ezt a helyzetet – a felszínen látszó pénzügyi dolgok mellett.
Ráébredtem, ez a helyzet is azt tanítja, hogyan ültessük át a gyakorlatba az eddig megszerzett, tudatosított tanításokat, illetve, hogyan kínál a Sors (?) lehetőséget a fejlődésre ilyen módon, hogyan tudjuk tudatosan feloldani a félelmeinket, negatív érzéseinket, gondolatainkat.
Bebizonyosul, mennyire el vagyunk kényelmesedve, túlságosan is ki vagyunk szolgálva, és ezért még azt is hisszük, ki vagyunk szolgáltatva másoknak – pedig minden csak a saját megnyitott teremtő erőnkön múlik.
Most kivették alólunk a kényelmet, és rákényszerülünk, használjuk a bennünk lévő erőt, energiát.
Bontsuk ki a bennünk lévő együttérzést, önzetlen szeretetet.
Tanuljunk meg kérni.
Megtanulhatjuk, gyakorolhatjuk a türelmet, az elfogadást, hiszen ezek az első lépések a mélyebb érzések, tettek felé, az elfogadás meg tudja nyitni az utat a másképp látásra.
Átértékelhetjük magunkban a dolgok fontossági sorrendjét, rádöbbenünk, milyen értékes az időnk, és mennyi fölösleges dologgal el tudtuk eddig ütni a perceinket. Mindezt sokszor félelemből, hogy ne kelljen szembenézni a mélységeinkkel, a megoldásra, felszínre hozatalra váró értékes témákkal.
Sok alkalom nyílik a félelmeink, berögzült korlátaink lebontására, feloldására.
Bebizonyosul a vonzás törvénye alapján, mi van bennünk – hisz azt fogjuk bevonzani magunk köré, mind az emberek személyében, mind a helyzetek megoldásában.
Amikor áll és vár az ember akár ¾ órát a buszmegállóban, vagy döcög órákat az autóban a dugóban, választhat, hogyan tölti el az időt, mire irányítja a gondolatait és a teremtő erejét.
El lehet merülni a szidalmazásban, aggodalomban, félelemben, és egyéb negatív érzésekben.
De el lehet tölteni azt a pár percet azzal is, hogy jobban megnézzük a világot, amiben élünk, megfigyeljük az apró részleteket, netalán még a madarak énekét is meghalljuk.
A megállóban várakozó emberek most ebben a helyzetben jobban elkezdenek egymással is beszélgetni, hiszen egy kemény sorsközösségben vannak. Nyilván nem mindegy, miről folyik a beszélgetés. Hiszen aminek energiát adunk, azt erősítjük. Ha sopánkodunk, szidalmazunk, a negatív energiáknak adunk erőt, és tényleg várhatjuk órákig a buszt.
De ha elképzeljük, hogy a lehető leghamarabb úticélunkhoz érünk, megvalósul! Lehet, épp akkor érkezünk oda a megállóba, amikor hamarosan érkezik a busz, és nem megy el az orrunk előtt. Vagy megáll egy segítőkész autós, és felajánlja, elvisz minket valameddig.
Emlékezzünk, a gondolataink, szavaink, érzéseink képviselik itt a fizikai síkon, a Földön az erőnket, alakítják át matériává.
Gyalogosként gyakorolhatjuk a kérést, kiállni, tenni saját magunkért – most nem szégyen stoppolni, megkérdezni egy-egy autóstól, merre megy, hátha egy darabig el tud vinni. Hiszen az áll a tanításokban: a jó dolgok kéretlenül nem nyomulnak, és a Segítőink ugrásra készen állnak, hogy segíthessenek.
A buszon megoszthatjuk a helyet a többiekkel, még ha csak fél embernyi hely is van. És a többiek dönthetnek, elfogadják-e a segítséget és engedik, hogy könnyebbé váljon a helyzetük – mert bizony a segítség elfogadása is okozhat problémát.
Autósként ráébredhetünk, mennyire engedjük kibontakozni a bennünk lévő együttérzést embertársaink iránt, megosztjuk-e a lehetőségeinket a többiekkel.
Nyilván ahhoz, hogy tudjunk kérni, elfogadni, és felajánlani, sok negatív érzésen és berögzült korláton kell felülemelkedni, és megnyílni.
Kívánom, hogy mindenki a lehető legtöbbet meg tudja tanulni ebből a helyzetből, ami neki szól. Nincs általános recept, hiszen mindenkinek más a feladata, megtanulnivalója.
Részemről köszönöm ezt a helyzetet, hogy tanulhat, gyakorolhat a lelkem! Köszönöm mindenkinek, hogy sok negatív helyzetet felvállalt, hogy taníthassa a többieket!
Szeretetben áldott bőséges, boldog szép napokat kívánok Mindenkinek!
Pap Krisztina
Megértettem sok mindent, miért is kell átélnünk ezt a helyzetet – a felszínen látszó pénzügyi dolgok mellett.
Ráébredtem, ez a helyzet is azt tanítja, hogyan ültessük át a gyakorlatba az eddig megszerzett, tudatosított tanításokat, illetve, hogyan kínál a Sors (?) lehetőséget a fejlődésre ilyen módon, hogyan tudjuk tudatosan feloldani a félelmeinket, negatív érzéseinket, gondolatainkat.
Bebizonyosul, mennyire el vagyunk kényelmesedve, túlságosan is ki vagyunk szolgálva, és ezért még azt is hisszük, ki vagyunk szolgáltatva másoknak – pedig minden csak a saját megnyitott teremtő erőnkön múlik.
Most kivették alólunk a kényelmet, és rákényszerülünk, használjuk a bennünk lévő erőt, energiát.
Bontsuk ki a bennünk lévő együttérzést, önzetlen szeretetet.
Tanuljunk meg kérni.
Megtanulhatjuk, gyakorolhatjuk a türelmet, az elfogadást, hiszen ezek az első lépések a mélyebb érzések, tettek felé, az elfogadás meg tudja nyitni az utat a másképp látásra.
Átértékelhetjük magunkban a dolgok fontossági sorrendjét, rádöbbenünk, milyen értékes az időnk, és mennyi fölösleges dologgal el tudtuk eddig ütni a perceinket. Mindezt sokszor félelemből, hogy ne kelljen szembenézni a mélységeinkkel, a megoldásra, felszínre hozatalra váró értékes témákkal.
Sok alkalom nyílik a félelmeink, berögzült korlátaink lebontására, feloldására.
Bebizonyosul a vonzás törvénye alapján, mi van bennünk – hisz azt fogjuk bevonzani magunk köré, mind az emberek személyében, mind a helyzetek megoldásában.
Amikor áll és vár az ember akár ¾ órát a buszmegállóban, vagy döcög órákat az autóban a dugóban, választhat, hogyan tölti el az időt, mire irányítja a gondolatait és a teremtő erejét.
El lehet merülni a szidalmazásban, aggodalomban, félelemben, és egyéb negatív érzésekben.
De el lehet tölteni azt a pár percet azzal is, hogy jobban megnézzük a világot, amiben élünk, megfigyeljük az apró részleteket, netalán még a madarak énekét is meghalljuk.
A megállóban várakozó emberek most ebben a helyzetben jobban elkezdenek egymással is beszélgetni, hiszen egy kemény sorsközösségben vannak. Nyilván nem mindegy, miről folyik a beszélgetés. Hiszen aminek energiát adunk, azt erősítjük. Ha sopánkodunk, szidalmazunk, a negatív energiáknak adunk erőt, és tényleg várhatjuk órákig a buszt.
De ha elképzeljük, hogy a lehető leghamarabb úticélunkhoz érünk, megvalósul! Lehet, épp akkor érkezünk oda a megállóba, amikor hamarosan érkezik a busz, és nem megy el az orrunk előtt. Vagy megáll egy segítőkész autós, és felajánlja, elvisz minket valameddig.
Emlékezzünk, a gondolataink, szavaink, érzéseink képviselik itt a fizikai síkon, a Földön az erőnket, alakítják át matériává.
Gyalogosként gyakorolhatjuk a kérést, kiállni, tenni saját magunkért – most nem szégyen stoppolni, megkérdezni egy-egy autóstól, merre megy, hátha egy darabig el tud vinni. Hiszen az áll a tanításokban: a jó dolgok kéretlenül nem nyomulnak, és a Segítőink ugrásra készen állnak, hogy segíthessenek.
A buszon megoszthatjuk a helyet a többiekkel, még ha csak fél embernyi hely is van. És a többiek dönthetnek, elfogadják-e a segítséget és engedik, hogy könnyebbé váljon a helyzetük – mert bizony a segítség elfogadása is okozhat problémát.
Autósként ráébredhetünk, mennyire engedjük kibontakozni a bennünk lévő együttérzést embertársaink iránt, megosztjuk-e a lehetőségeinket a többiekkel.
Nyilván ahhoz, hogy tudjunk kérni, elfogadni, és felajánlani, sok negatív érzésen és berögzült korláton kell felülemelkedni, és megnyílni.
Kívánom, hogy mindenki a lehető legtöbbet meg tudja tanulni ebből a helyzetből, ami neki szól. Nincs általános recept, hiszen mindenkinek más a feladata, megtanulnivalója.
Részemről köszönöm ezt a helyzetet, hogy tanulhat, gyakorolhat a lelkem! Köszönöm mindenkinek, hogy sok negatív helyzetet felvállalt, hogy taníthassa a többieket!
Szeretetben áldott bőséges, boldog szép napokat kívánok Mindenkinek!
Pap Krisztina
2009. december 20., vasárnap
2009. november 17., kedd
A lényeg összefoglalása
Néhány elgondolkodtató, örök érvényű idézet Richard Bach: Minden és mindenki egy c. könyvéből:
"Bármennyire is méltóak és érdemesek lennénk rá, csak akkor lesz szebb az életünk, ha képesek vagyunk a képzeletünkben kialakítani, és hagyjuk megvalósulni!"
"Nincs olyan katasztrófa, amely ne válhatna számodra jótéteménnyé, és nincs olyan jótétemény, amelyből ne válhatna katasztrófa!"
"Talán azért felejtjük el születésünkkor a többi létidőt, hogy tiszta lappal indulhassunk, azzal, hogy ez alkalommal jobban fogjuk csinálni. Mit fogunk jobban csinálni? SZERETETET ADNI......"
"Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri."
"A fényt csak a szívek őrzik tartósan."
"Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.
Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán Ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni világotokon."
"Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából a másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok."
"Bármennyire is méltóak és érdemesek lennénk rá, csak akkor lesz szebb az életünk, ha képesek vagyunk a képzeletünkben kialakítani, és hagyjuk megvalósulni!"
"Nincs olyan katasztrófa, amely ne válhatna számodra jótéteménnyé, és nincs olyan jótétemény, amelyből ne válhatna katasztrófa!"
"Talán azért felejtjük el születésünkkor a többi létidőt, hogy tiszta lappal indulhassunk, azzal, hogy ez alkalommal jobban fogjuk csinálni. Mit fogunk jobban csinálni? SZERETETET ADNI......"
"Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri."
"A fényt csak a szívek őrzik tartósan."
"Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.
Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán Ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni világotokon."
"Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából a másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok."
2009. október 27., kedd
Ajándék? - Ajándék!
AJÁNDÉK.....
Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt.
A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent! Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el.
Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle.
Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés:"FIZETVE".
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!
Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt.
A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent! Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el.
Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle.
Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés:"FIZETVE".
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!
2009. október 18., vasárnap
Az együttműködés jótékony hatása......
Egy szent ember egy nap Istennel beszélget…
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen…...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. ‚A Pokol gyakran itt van a Földön.’
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen…...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. ‚A Pokol gyakran itt van a Földön.’
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)