2010. március 22., hétfő

A szeretet mindent megold

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.

"A ház ura itthon van?", kérdezték.

"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon."

"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"

"Együtt nem mehetünk be a házba," felelték.

"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta," Ő a Siker és én vagyok a Szeretet." Majd így folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. ,,Ez nagyszerű!!", mondta. ,,Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. ,,Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"

"Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének.
"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, ,,Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk."

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, ,,Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk."

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!"

A Szeretet története

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más. Így a szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
Nem Szeretet nem tudlak elvinni! -válaszolta a Büszkeség, -itt minden tökéletes, te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát a szeretett megkérdezte a Bánatot is, aki épp előtte hajózott el: -Oh Szeretet -mondta a Bánat- én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang: gyere Szeretet, én elviszlek! Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást - Tudás meg tudnád mondani ki segített nekem?

Az Idő volt mondta a Tudás . -Az Idő? -kérdezte a Szeretet. Mért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt:

"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"