Tapasztalásaim, felismeréseim - A BKV sztrájk spirituális szemmel

Ma reggel, a sztrájk 4. napján érdekes felismeréseim támadtak, ezeket szeretném megosztani Veletek.
Megértettem sok mindent, miért is kell átélnünk ezt a helyzetet – a felszínen látszó pénzügyi dolgok mellett.

Ráébredtem, ez a helyzet is azt tanítja, hogyan ültessük át a gyakorlatba az eddig megszerzett, tudatosított tanításokat, illetve, hogyan kínál a Sors (?) lehetőséget a fejlődésre ilyen módon, hogyan tudjuk tudatosan feloldani a félelmeinket, negatív érzéseinket, gondolatainkat.

Bebizonyosul, mennyire el vagyunk kényelmesedve, túlságosan is ki vagyunk szolgálva, és ezért még azt is hisszük, ki vagyunk szolgáltatva másoknak – pedig minden csak a saját megnyitott teremtő erőnkön múlik.

Most kivették alólunk a kényelmet, és rákényszerülünk, használjuk a bennünk lévő erőt, energiát.
Bontsuk ki a bennünk lévő együttérzést, önzetlen szeretetet.
Tanuljunk meg kérni.
Megtanulhatjuk, gyakorolhatjuk a türelmet, az elfogadást, hiszen ezek az első lépések a mélyebb érzések, tettek felé, az elfogadás meg tudja nyitni az utat a másképp látásra.

Átértékelhetjük magunkban a dolgok fontossági sorrendjét, rádöbbenünk, milyen értékes az időnk, és mennyi fölösleges dologgal el tudtuk eddig ütni a perceinket. Mindezt sokszor félelemből, hogy ne kelljen szembenézni a mélységeinkkel, a megoldásra, felszínre hozatalra váró értékes témákkal.

Sok alkalom nyílik a félelmeink, berögzült korlátaink lebontására, feloldására.

Bebizonyosul a vonzás törvénye alapján, mi van bennünk – hisz azt fogjuk bevonzani magunk köré, mind az emberek személyében, mind a helyzetek megoldásában.

Amikor áll és vár az ember akár ¾ órát a buszmegállóban, vagy döcög órákat az autóban a dugóban, választhat, hogyan tölti el az időt, mire irányítja a gondolatait és a teremtő erejét.
El lehet merülni a szidalmazásban, aggodalomban, félelemben, és egyéb negatív érzésekben.

De el lehet tölteni azt a pár percet azzal is, hogy jobban megnézzük a világot, amiben élünk, megfigyeljük az apró részleteket, netalán még a madarak énekét is meghalljuk.
A megállóban várakozó emberek most ebben a helyzetben jobban elkezdenek egymással is beszélgetni, hiszen egy kemény sorsközösségben vannak. Nyilván nem mindegy, miről folyik a beszélgetés. Hiszen aminek energiát adunk, azt erősítjük. Ha sopánkodunk, szidalmazunk, a negatív energiáknak adunk erőt, és tényleg várhatjuk órákig a buszt.

De ha elképzeljük, hogy a lehető leghamarabb úticélunkhoz érünk, megvalósul! Lehet, épp akkor érkezünk oda a megállóba, amikor hamarosan érkezik a busz, és nem megy el az orrunk előtt. Vagy megáll egy segítőkész autós, és felajánlja, elvisz minket valameddig.

Emlékezzünk, a gondolataink, szavaink, érzéseink képviselik itt a fizikai síkon, a Földön az erőnket, alakítják át matériává.

Gyalogosként gyakorolhatjuk a kérést, kiállni, tenni saját magunkért – most nem szégyen stoppolni, megkérdezni egy-egy autóstól, merre megy, hátha egy darabig el tud vinni. Hiszen az áll a tanításokban: a jó dolgok kéretlenül nem nyomulnak, és a Segítőink ugrásra készen állnak, hogy segíthessenek.
A buszon megoszthatjuk a helyet a többiekkel, még ha csak fél embernyi hely is van. És a többiek dönthetnek, elfogadják-e a segítséget és engedik, hogy könnyebbé váljon a helyzetük – mert bizony a segítség elfogadása is okozhat problémát.

Autósként ráébredhetünk, mennyire engedjük kibontakozni a bennünk lévő együttérzést embertársaink iránt, megosztjuk-e a lehetőségeinket a többiekkel.

Nyilván ahhoz, hogy tudjunk kérni, elfogadni, és felajánlani, sok negatív érzésen és berögzült korláton kell felülemelkedni, és megnyílni.

Kívánom, hogy mindenki a lehető legtöbbet meg tudja tanulni ebből a helyzetből, ami neki szól. Nincs általános recept, hiszen mindenkinek más a feladata, megtanulnivalója.

Részemről köszönöm ezt a helyzetet, hogy tanulhat, gyakorolhat a lelkem! Köszönöm mindenkinek, hogy sok negatív helyzetet felvállalt, hogy taníthassa a többieket!

Szeretetben áldott bőséges, boldog szép napokat kívánok Mindenkinek!
Pap Krisztina